Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Séta Nagyszebenben

Nagyszeben tele van apró részletekkel, és gyönyörűséggel. Nagyszeben az a város, ahol három napot simán el lehet tölteni fotós szemmel, de nekünk a roadmovie-nk során csak egy naplementés délután jutott. Ez nem baj, ez egyértelműen jelzi, hogy oda még vissza kell menni. :)

Nagyszeben történelmi belvárosa fallal körülvett (innen indul a fotósorozat, ok a kezdőkép ne zavarjon be senkit, az kezdőkép), és a falközeli házakon még nem látszott a 2007-es kulturális főváros hozta felújítás, de ez nem is volt baj, mert már így is állati hangulatosnak ígérkezett ez a városka. A városfalon belül a centrum felé haladva ház alatti átjárókon jutottunk be a főtérre, ahol aztán a régi nagyszebeni pompába érkeztünk: felújított házak, kiülős hangulatos, használt terek, gyönyörű fények fogadtak minket. A teret másik irányba elhagyva pedig megkaptuk a felújításra váró rész adta apró részleteit, színeket, varázslatos hangulatot. No, szóval ebből a kettősségből fakad az a gondolat, hogy fotós szemmel Nagyszebenben három napot simán el lehet tölteni.

Nagyszebent egyébként II. Géza magyar király alapította, szászokat telepített ide. A szászok szorgalma és precizitása eredményezte Nagyszeben fejlődését, mely város idővel az erdélyi szászok kereskedelmi és szellemi központja lett. További infó a városról a Wikipédián.

További séták Erdélyben: Séta Kolozsvárott , Séta Segesvárott , Séta Borszéken, Séta a Barcaság fővárosában, Brassóban.

Nagyszeben GPS koordinátái: 45.79765 / 24.15199

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.